Ha a szépirodalmi szövegre mint nem autonóm, hanem egy komplex hálózat részeként működő jelenségre tekintünk, akkor az irodalmiság olyan, eddig főként elszigetelten működtetett jelenségei kerülnek hirtelen új megvilágításba, mint a hatás, az intertextualitás, a kanonizáció, a transz kulturalitás, a siker, a nyelvhasználat, a csoportképződés, a rendszerszerűség, az adaptáció, a műfordítás, az értelmezés, újraértelmezés és újraírás stb. A Hálózati organizmusok olyan verseket tartalmaz, amelyek erőteljesen teszik nyilvánvalóvá a szöveg hálózatépítő technikáit, a beágyazottság lehetőségeit, s az ezekben manifesztálódó dialogikus viszonyokat. A különféle kapcsolatok szintjeinek, erősségének, oda-vissza játékának ezek a mozgásai az irodalmiság újfajta esztétikájára is felhívják a figyelmet, a hálózatos olvasás szépségeire.